2009. június 29., hétfő

A hangyák és társai.

Az egyik általunk takarított társasház kertjében van egy életveszélyes fa. Azaz csak volt. Tegnapig. Ugyanis ledöntöttük. A törzse szét volt rohadva, és rengeteg hangya is lakott benne. Fentről lefele, szépen komótosan elkezdtük vágni az ágakat. Amikor teljesen csupasz lett, akkor jött a törzse. Három utánfutót raktunk meg az ágakkal, illetve a törzsével. Szegény fát sajnáltam, de valóban életveszélyes volt, ugyanis egy komolyabb vihar kidöntötte volna, és a szomszédban landolt volna.
A lakók azt kérték, hogy tegyünk valamit a hangyákkal is.
Nos erre tudok ajánlani egy jó dolgot.
A neve BioKill. A szer biológiailag lebomló, szagtalan, hosszantartó hatású rovarirtó permet, amely teljesen veszélytelen az emberre, és a melegvérű állatokra.
Felhasználható a következő kártevők ellen: hangya, bolha, csótány, ágyi poloska, poloska, ruhamoly, molylepke valamint egyéb rejtett életmódú rovarok ellen zárt térben. A szer késleltetett hatású, ezért lehetővé teszi, hogy az irtószer a búvóhelyre is bekerüljön a rovar testéről (pl. hangyaboly). Rejtett életmódú rovarok irtásakor a padló- és ajtóréseket, falrepedéseket, a szeméttároló, mosogató, mosdókagyló, fürdőkád és WC környékét kell kezelni vele.

2009. június 26., péntek

Leszakadt az ég, és bement a társasházba.

Ezt a jó időt mintha elkiabáltam volna. Péntek este akkora eső esett Budán, hogy éjjel egytől reggel hétig, az egyik közös képviselőm a karbantartóval a teremgarázsból, és az alagsorból szivattyúzta ki a vizet az egyik társasházban, amit takarítunk. Ugyanis a lefolyónál elromlott az átemelő szivattyú. Reggel felhívott, hogy menjek el, és csináljak egy fertőtlenítő, higiéniai tisztítást. Mondom jó, gondoltam magamban szegények, jó kis éjszakájuk volt, szóval sajnáltam őket.
Akkor még nem tudtam, hogy délutánra már engem is kell majd sajnálni.
Odamentem, még egy - két helyen állt a víz, szépen feltakarítottam mindenhol, erre leszakadt az ég. Ömlött a teremgarázsba a víz, onnan meg át az alagsorba. Szóval kezdődött elölről minden. Karbantartó ki a szivattyúval, és újból rendbe hoztuk a társasházat. Mindenem vizes lett a végére. Szóval megvolt a program péntek éjjel egytől, délután ötig párunknak. Kedden jön majd az utómunka még, remélem megcsinálják a szivattyút, utána már az eső nem fog ki rajtunk többet.
Legalábbis remélem...

2009. június 24., szerda

Jól kivágtam magam.

Végre elállt az eső, ma jó időnk volt. Már kezdtem idegeskedni, mert több társasházamnál jó nagyra megnőtt a fű. És az eső miatt természetesen nem tudtam levágni. Így összegyűltek a társasházak. Szóval ma kidolgozta magát a benzin motoros fűnyírom. Meg én is. Nem győztem locsolni bele a benzint. Magamba meg az ásványvizet. Szépen sorra jártam a társasházakat, és az egy hétre beosztott területet megcsináltam egy nap alatt. A hab a tortán, hogy itthon is le kellene vágnom. Remélem lassan beköszönt az igazi nyár, és amit vettem szalmakalapot a fűnyíráshoz elővehetem.
Addig a kisfiam játszik vele.

2009. június 23., kedd

Hétvégi kikapcsolódás.

Jó hétvégi programunk volt. A hétéves házassági évfordulónk. A feleségem kitalálta, hogy menjünk el ketten egy wellness hétvégére. A gyerekekre pedig a nagyszülők vigyáztak. Nos lefoglalt Balatonfüreden 2 éjszakára az Anna Grand Hotelben egy szobát. Eddig nem említettem soha helyeket, és megnevezéseket a blogomban, de most kivételt teszek. A szálloda kérem hibátlan. Gyönyörűen berendezve, látszott, hogy lakberendezőt is bevontak a szobák stílusának a kialakításába.
És tiszta. Sehol semmi kosz, és por. Csak ámultam. Az egész szálloda lelkiismeretesen, és hozzáértéssel van takarítva.
Átmentünk hajóval Tihanyba. Szerencsénk volt, vasárnap nem esett az eső. Felsétáltunk az apátságba, jó sok árus volt az úton. Nagyon jó kézműves dolgokat árultak. És rengeteg levendula volt. Igazi hangulata volt az utcának. Vettem is egy szalmakalapot a fűnyíráshoz, ha bejön az igazi nyár. Viszont a Balaton elég lehangoló volt ebben a rossz időben sajnos. Szegény nyaralókat sajnáltam. A strandok teljesen üresek voltak.
Remélem júliusban amikor megyünk nyaralni, jó időnk lesz.

2009. június 20., szombat

Támadnak a pollenek.

Sajnos egyre több ember lesz allergiás valamilyen anyagra. És egyre többen lesznek szénanáthásak is.
Az allergia a szervezet immunrendszerének reakciója különböző külső és belső anyagokra. Az allergiás betegekben ezek az anyagok túlzott mértékű ellenanyag termeléséhez vezetnek. Amikor a szervezet ismételten találkozik az allergénnel kialakul az allergiás reakció. Az allergiás reakció során az immunrendszer bizonyos sejtjeiből az idegen anyagok számára mérgező vegyületek (pl. hisztamin) szabadulnak fel. A hisztamin központi szerepet játszik az allergiás reakciók kialakulásában.
A szénanátha a légúti allergia egyik formája, amely lehet szezonális, amelyet a levegőben levő virágporok, pollenek okozzák, és a nem szezonális, amelynél a tünetek egy hónapnál tovább is fennállnak, illetve az egész évben tünetekkel járó allergia is, amit atka, toll vagy állati szőr okoz.
A szénanátha kialakulását a szervezetben elősegíti az is, hogy a terhesség alatt, és az újszülött korban mekkora mennyiségű pollen éri a gyermeket. A pollen szezonban született gyermekeknél pl. nagyobb arányban fordul elő, a szénanátha kialakulásának a veszélye.
A szénanáthát, a virágporban található egyes fehérjemolekulák okozzák, amely kiváltja a tüsszögést, orrviszketést, orrdugulást, de a vízszerű orrfolyást is, valamint a szem vörösödését és viszketését is. A pollen folyamatosan irritálja a nyálkahártyát, ezért váladékot termel.
Az allergiás nátha gyakori kísérő tünete az arcüreg és közép fülgyulladás. Aki pollenérzékeny az a gyümölcsökkel és zöldségekkel is allergiás reakciót produkálhat. (keresztallergia)
A pollenek több hullámban támadnak:
Tavasszal a fák pollenjei, pázsitfüvek, nyáron egyes gabonafélék, nyár végén a parlagfű, libatop, és az ürömfélék.
A virágpor a legnehezebben kivédhető allergén. Nyáron a meleg levegő rengeteg virágport visz magával a felsőbb légkörbe. Este a levegő lehűlésével a pollenek visszahullnak a földre.Ez okozza sokaknál az éjszakai rosszullétet, asztmás rohamot.Ráadásul a növények pollenkibocsátása nem ugyanakkor történik. A fűfélék reggel szórják a polleneket, a nyírfa meg pl. délután.
A növények akkor szórják virágporukat, amikor süt a nap, a borús napokon a pollen felgyülemlik a virágokban, és a napsütéses napokon a felgyülemlett virágporokat kibocsátják ismét a levegőbe. Megváltás amikor esik az eső, olyankor leveri a levegőben levő polleneket.
Viszont valamennyire védekezhetünk ellene, de sajnos elkerülni nem tudjuk teljesen a polleneket.
Néhány jó tanács:
-Legfontosabb, az allergizáló pollenek beazonosítása, és elkerülése.
-Lefekvés előtt naponta hajmosás
-Rendszeres arcmosás, és ruhacsere
-A lakásban ne legyen ventilátor.
-Az ablakokat tartsuk zárva, illetve sűrűbben mossuk az ágyneműt

2009. június 18., csütörtök

Baktérium a kézen.

A kutatók megállapították, hogy az emberek több baktériumot hordoznak a kezükön, mint ahogy azt előtte feltételezték. A nők kezén többféle baktérium található, ami azzal hozható összefüggésbe, hogy a férfiaknak általában savasabb a bőre. A nőknél több baktérium él a bőr felszíne alatt, olyan helyen, ahonnan kézmosással nem távolíthatók el. Az emberi testen található baktériumok nagy többsége nem káros, sőt valamelyik hasznos is. Egy átlagos kézen 150 baktériumfaj él. Egy embernél a jobb és bal kezén is, csak a baktériumok 17 százaléka közös. Utóbbi esetében magyarázat lehet a jobb - és balkezesség, milyen zsíros, savas a bőr, illetve milyen felületek azok, amelyekhez a személy hozzáért. Kézmosással nem lehet minden baktériumot elpusztítani, illetve a baktériumok elég hamar visszatérnek a kézmosás után.
Bár lehet kapni olyan higiénés kéztisztító és fertőtlenítő koncentrátumot (inno-sept) amely baktérium, gomba és vírusölő (baktericid /MRSA/ - fungicid - virucid) hatással bír, azonkívül Polio, Hepatitis A, B, C és HIV vírus ellen is hatékony, de ezt természetesen nem használja az ember a hétköznapi élete során állandó kézmosásra - nem is szabad - és a kéz fertőtlenítésére. Bár véleményem szerint azért jó, ha van otthon, ki tudja mikor van rá szüksége valakinek.
Amúgy én a múltkor használtam. Egy ismerős kutyája elkóborolt és pár utcával arrébb megtaláltam. Nos a kutya belefeküdt valami dögbe. Én meg betettem az autóba, gondoltam hazaviszem. Jó élmény volt. Na ekkor került elő ez a szer, jó alaposan áttakarítottam vele az autó műanyag részeit, ahol hozzáért a kutya a belső elemekhez.

Fontos tényező, hogy a kézmosás után mivel szárítjuk meg a kezünket.
Az elektromos kézszárítók használata után több mint 200 % - nő meg a baktériumok száma a kezünkön.
A hőlégbefúvásos elv alapján működő kézszárítók alkalmazásakor a tenyéren 15 %-kal, az ujjak között pedig 42%-kal nőtt meg átlagosan a baktériumok száma.
A nagy hátránya az, hogy ezekből a készülékekből kb. 250 km / óra sebességgel áramlik ki a forró levegő. Így a kézen lévő baktériumok 2 méterre is elrepülhetnek, így átterjedhet más felületekre is.Viszont, ha a papírkéztörlőt használjuk a kéz megszárítására, akkor ennek használatával a kezeinken a baktériumok száma átlagosan 70%-kal csökken.

2009. június 16., kedd

Az új munkaerő.

Nem mindenki tudja, ezt a történetet, bár márciusban már erről írtam a blogomban. Történt, hogy március végén, volt egy nagy autó balesetem. A másfél hónapos céges Berlingom totálkárosra tört. Hogyan? Hát az autónak nekiment fékezés nélkül ötvennel egy 37 tonnás kamion. Elbambult a kamionos "barátom". Persze természetesen az autóban ültem. Az autóra alig ismertem rá, darabjaira hullott szinte az összes üveg összetört, az ajtókat nem lehetett kinyitni. Autómentő, Váci kórház stb. Nagyon rossz érzés volt az ütközés pillanata, mintha egy gyorsvonat hajtott volna keresztül rajtam. Isteni szerencsém volt, hogy "csak" a lábam sérült, megúsztam 1 hónap kényszerpihivel, meg 10 db Zibor injekcióval amit a hasamba kaptam. És talán a legnagyobb szerencse az, hogy akkor pont a gyerekeim nem ültek hátul az autóban, ugyanis én szoktam őket reggelente vinni az oviba.
Azóta fizetett a biztosító, de így is kb. 500 000 Ft. -ot buktam azon, hogy egy ember néhány pillanatra elbambult. Persze még megy a harcom a biztosítóval, az elmaradt haszon, lábsérülés, mert nem tudtunk munkát elvállalni, meg miegyebek. Ráadásul még mindig félek vezetni, nézem a visszapillantó tükröt rendesen, hogy ugyan megáll - e időben a mögöttem jövő.
Na de az élet nem áll meg, ezért vettem Egerben egy másik autót, egy Renault Kangoot. Nekem nagyon bejött ez a márka, a családi is Renault, csak scenic. Rendesen dolgozik a kicsike, elfér a csomagtartójában jó sok tisztítószer, a benzin motoros fűnyíró és a fűnyíráshoz szükséges tartozékok, meg 5 000 db. szemetes zsák is.
Na ez már szakmai ártalom, hogy azt sorolom, mi mindent pakolok bele a csomiba.
Csütörtökön viszem felmatricáztatni Gödöllőre, már meg van a látvány terv is. Jó lesz.
Remélem ezzel már nagyobb szerencsém lesz, de megsúgom:
Kaptam rá áldást az egyik közös képviselőmtől.

2009. június 14., vasárnap

Parlagfű mentesítési verseny.

Ismét megrendezi Pest megyében, a parlagfű mentesítési versenyt Pest Megye Önkormányzata a "Tégy a parlagfű ellen" Közhasznú Alapítvánnyal közösen.
A verseny lényege: Szervezzenek a települések parlagfű mentesítési akciót 2009. június 22. és 28. között. Az akcióban gyom mentesítsék a település belterületét, közterületeket, és a helyi lakosok bevonásával minél több magánkertet. A parlagfű mentesítést fényképekkel kell dokumentálni, melyet a település jegyzőjének kisérőlevéllel kell hitelesítenie. A legjobbnak ítélt pályázatokra a zsűri személyesen is ellátogat, és az így szerzett benyomások alapján dönt a verseny nyerteséről. A nyertes településnek négymillió forint értékű játszóteret építtet a versenyt kiíró.
Remek kezdeményezés, gratulálok hozzá.
Aki parlagfű allergiában szenved, (mint én) az tudja, hogy ez milyen fontos, és jó kezdeményezés.

2009. június 12., péntek

Spórolj tudatosan.

Ma már egyre többen szentelnek több figyelmet a környezetvédelemnek. Az energia érték. Vigyázzunk rá. A földünk legértékesebb kincse az ívóvíz. A modern mosogatógépek használatával, egy év alatt kb. 14 000 liter vizet lehet megtakarítani, amely kb. 140 liter fürdőkádnyi víznek felel meg. ( 180 mosogatással számolva) Egy 12 terítékes mosogatógép 10-15 liter vizet használ el egy mosogatás során, nem beszélve arról, hogy időt spórolunk meg, hiszen nem nekünk kell elmosni és eltörölgetni a koszos edényeket.
Egy 4 fős család naponta kb. 40 percet tölt kézi mosogatással, ami egy évben 11 napot jelent.
Kizárólag AAA kategóriás mosogatógépet célszerű vásárolni, hiszen az ilyen jelölésű mosogatógépeknek a legkisebb az energia fogyasztásuk.

2009. június 10., szerda

Egy kis délelőtti program.

Volt egy kis időm az egyik délelőtt, és gondoltam kitakarítom az autónk kárpitját, és az üléseket. Kiporszívóztam alaposan az autót, és a padlószőnyeg és kárpittisztító géppel nekiláttam az autó tisztításának. Mióta megvan, azóta nem lett kitisztítva. Rengeteg kosz jött ki az ülésekből, és a kárpitokból. Szinte fekete volt a vegyszeres víz, amit kiszívott a gép. Amit nem csodálok, mert a gyerekek mindig ugrálnak a cipőjükben az üléseken, meg persze mindenhonnan képződik a szennyeződés. Végül is szép tiszta lett, és sokkal jobb illat lett az autóban.

2009. június 8., hétfő

Utcabált rendeztünk.

Jó kis utca a miénk. Összetartó. Délutánonként az utcán szoktunk gyülekezni, beszélgetünk, a gyerekek meg játszanak. A szomszédommal kitaláltuk még februárban, hogy rendezünk egy utcabált a nyáron. Az időpont most szombaton volt. Előtte szépen körbejártuk a szomszédokat, természetesen mindenki benne volt. Megvettük a hozzávalókat, és egy nagy üstben kint az utcán megfőztük a pörköltet. Az üdítőket, italokat meg mindenki maga hozta. (Húú volt ott minden:) A gyerekek is nagyon élvezték, és nagyon jó volt látni, ahogy az utcában lakók az utca közepén beszélgettek, nevetgéltek, meg ették a pörköltet. Szerencsére jó időt fogtunk ki. Az utca mindkét részén lezártuk, bár az autósok úgysem tudtak volna átmenni rajta:D Meg is lepődtek, amikor bekanyarodtak, hogy mi van itt. Szóval mindenki élvezte.
Jövőre következik a 2. utcabál. Hagyományt teremtünk neki.
És, hogy mi köze ennek a témának a blogomhoz?
Semmi.
Csak jó volt megírni.

2009. június 6., szombat

A sövényvágásom története

Elérkezett az ideje annak, hogy az egyik általunk újonnan átvett, és takarított társasháznál, ahol a kert gondozását is mi látjuk el, a sövényeket megnyírjuk. Elvittem a sövényvágó ollót, gondoltam szépen levágom vele. Na ezt kb. 10 percig láttam így. Hogy miért? Nagyon régen volt lenyírva, ezért jó vastagok lettek az ágai, nem tudtam rendesen megnyírni. Ráadásul elég széles a sövény, és mivel a másik oldaláról nem értem át, mert ott egy garázs lejáró van, ezért csak szenvedtem. Na mondom ez így nagyon nem jó. A hab a tortán, bocsánat a sövényen, hogy megérkezett a közös képviselőm is. Mondta, ugorjak már le a vízóra aknába, és nézzem már meg, hogy mennyi a vízóra állás, mert felírná. Nos a vízóra akna kb. 3 méter mély. Ő nem mer lemenni, mert nem tudna feljönni:) Amúgy ilyenkor, amikor lemászom ilyen helyekre, az első gondolatom, hogy csak nincs lent egy kígyó) Bediktálom neki, a vízóra állást, erre közli, hogy az nem lehet. Tuti elnéztem valamit. Mondom neki, ne szívass, nem vagyok hülye, jól néztem. Erre néz rám, és azt mondja: Menj már le megint, és nézd meg még egyszer légyszi. Na ez komoly, lementem megint, - most sem volt lent kígyó – persze jót mondtam elsőre is.
Na de mi lesz a sövénnyel gondoltam. Elmentem, és vettem egy elektromos sövényvágót. Na azzal már öröm volt dolgozni. Csak úgy repkedtek jobbra – balra az ágak. Szép is lett a sövény.

2009. június 4., csütörtök

Miért van a kígyó, a gyógyszertárak emblémáján?

Az anyósomék tegnap jöttek haza Görögországból, ők mesélték az alábbi történetet. A kígyó története, a Görögországban található Epidaurosz - hoz kapcsolódik. (ma Epidavrosz) Állítólag itt született Aszklépiosz. Hozzá kapcsolódik szintén a híres színház is, amely 55 sor magas, és 14 000 néző befogadására alkalmas. A színház arról nevezetes, hogy állítólag a világ legjobb akusztikájú színháza. Ha leejtenek egy pénzérmét, a legfelső sorban is lehet tökéletesen hallani.
Aszklepieion volt a legnevezetesebb gyógyító hely. (képzett emberek voltak, papok, mérnökök, orvosok egy személyben) Kétféleképpen gyógyítottak az embert. Ha testi - szervi baja volt akkor - diétával, illetve ha lelki akkor a következőképpen: Az volt az elvük, hogy ha lelki bajuk volt, akkor valamilyen hatás érte őket. Tehát ennél nagyobb hatást (sokkot) kell kifejteni a betegekre, hogy az eredeti bajukat elfelejtsék. Ezért a következőt tették: Éjszaka, amikor aludtak mérges kígyókat (kihúzták a méregfogukat) dobáltak az alvó emberekre. Ezáltal érte őket egy nagyobb sokk hatás az eredetinél.
Állítólag ezért van a kígyó a gyógyszertárak emblémáján, mert így gyógyítottak.
Hogy mi igaz ebből nem tudom, az ottani idegenvezető mesélte nekik.
Meg azt se, hogy a kígyó okozta sokk hatásból, vajon mi gyógyította őket ki...
Lehet, hogy az infarktus.

2009. június 1., hétfő

A medvehagyma.

Még mindig rokonoknál. Kimentem a kertbe, és felfedeztem valami nagyon jó dolgot. A medvehagymát. Egy hatalmas nagy kupaccal. Rögtön elkezdtem enni. Mit ne mondjak nagyon finom volt, és a fokhagyma utóíze remek volt.
Na de ha valaki nem ismerné, hogy mit tud ez a növény íme:
A medvehagyma az étvágyat fokozza, és elősegíti az emésztő rendszer működését. C-vitamint tartalmaz, és ennek köszönhetően javítja a szervezet ellenálló képességét, illetve vérnyomás csökkentő hatása van. A felső légúti megbetegedések megelőzésére is használják, valamint bélfertőtlenítő, emésztést javító hatása van. Javítja a végtagok keringését, és lassítja a koleszterin lerakódását az érfalban.
Szóval valóban egészséges, illetve természetes. A feleségem később szólt, hogy jó lenne, ha elmennék fogat mosni. Meg azt is mondta, hogy aznap este, kint fogok aludni a medvehagymákkal...