Az egyik általunk takarított társasház kertjében van egy életveszélyes fa. Azaz csak volt. Tegnapig. Ugyanis ledöntöttük. A törzse szét volt rohadva, és rengeteg hangya is lakott benne. Fentről lefele, szépen komótosan elkezdtük vágni az ágakat. Amikor teljesen csupasz lett, akkor jött a törzse. Három utánfutót raktunk meg az ágakkal, illetve a törzsével. Szegény fát sajnáltam, de valóban életveszélyes volt, ugyanis egy komolyabb vihar kidöntötte volna, és a szomszédban landolt volna. A lakók azt kérték, hogy tegyünk valamit a hangyákkal is.
Nos erre tudok ajánlani egy jó dolgot.
A neve BioKill. A szer biológiailag lebomló, szagtalan, hosszantartó hatású rovarirtó permet, amely teljesen veszélytelen az emberre, és a melegvérű állatokra.
A neve BioKill. A szer biológiailag lebomló, szagtalan, hosszantartó hatású rovarirtó permet, amely teljesen veszélytelen az emberre, és a melegvérű állatokra.
Felhasználható a következő kártevők ellen: hangya, bolha, csótány, ágyi poloska, poloska, ruhamoly, molylepke valamint egyéb rejtett életmódú rovarok ellen zárt térben. A szer késleltetett hatású, ezért lehetővé teszi, hogy az irtószer a búvóhelyre is bekerüljön a rovar testéről (pl. hangyaboly). Rejtett életmódú rovarok irtásakor a padló- és ajtóréseket, falrepedéseket, a szeméttároló, mosogató, mosdókagyló, fürdőkád és WC környékét kell kezelni vele.
A BioKill tényleg jó a lakásban. Kintre nem tudsz ajánlani valamit? Nekünk az udvarunkban van rengeteg hangya és persze boly.
VálaszTörlésMi kintre használtuk a BioKill-t, mert van a kertben egy labrador.
VálaszTörlésEzzel fújtuk be a fatörzset.
Viszont elintézni az egész kertet ezzel elég költséges dolog.
Én itthon a kertben a Mr.Proper- szórófejes (fufukás) változatát használtam a hangyákra.
Hihetetlenül jó hozzá.
Nálam meg macsekok vannak a kertben. Majd utána nézek ennek a Mr Propernek, nem veszélyes-e rájuk.
VálaszTörlésHali!
VálaszTörlésÉn panelben lakom és két kisgyerekem is van. Mit tanácsolsz, hova szórjam a Biokill-t, hogy hasson is és a gyerekek se "nyaljanak" bele véletlenül?
A kezelendő felülettől 30 cm távolságból a szórópisztollyal a rovarok búvó és tartózkodási helyére célzottan kell a permetet kijuttatni úgy, hogy az egyenletesen kissé nedves legyen.
VálaszTörlésÜgyelni kell arra, hogy a permet élelmiszerre, evőeszközre és gyermekjátékra vagy gyermekek kezébe ne kerüljön. Élelmiszertől elkülönítve kell tárolni. Permetezés után szappanos vízzel kezet kell mosni.
Szeretném tudni, hogy a konyhában lévő szárnyas hangyát hogyan tudom kiirtani? Ugyanis nem találom a fészküket és nem tudom, hogy pontosan hová szórhatnám be a BioKill-t. Szóval, mit tegyek? Más: a nagy esőzésnél beáztunk és a szobák mennyezete gipszkarton, ezek most elkezdtek penészedni. Mit tegyek, hogy a penészt megakadályozzam mielőtt diszperzittel újra festeném?
VálaszTörlésSzia Mária!
VálaszTörlésNos a hangyák. "A szer késleltetett hatású, ezért lehetővé teszi, hogy az irtószer a búvóhelyre is bekerüljön a rovar testéről (pl. hangyaboly)."
Tehát úgy gondolom, hogy fújd be a hangyákat, és remélhetőleg beviszik a többiek közé. Legalábbis én ezt tudom kikövetkeztetni belőle:)
Penész: Nézd meg a májusi bejegyzéseimet, van egy cikk a Penész a fürdőszobában.
Itt írtam a penészről, igaz nem kimondottan arról, ami a gipszkartonon van. Az íráshoz tartozó megjegyzéseket is olvasd el.
Nem tudom, hogy a MELLERUD jó - e a gipszkartonhoz, azért nem merném ezt hozzá ajánlani, talán az ecetet. Viszont lehet kapni még másfajta penészeltávolító szereket.
Egy ismerősöm ajánlotta még a hangyákra a sütőport. Kipróbáltam és a hangyák azonnal visszavonultak és azóta se jöttek elő.
VálaszTörlésIgen, a sütőpor is jó dolog a hangyák ellen.
VálaszTörlésSzia jó hogy megtaláltál:) (már nekem jó ))) mert ez a hangyás bejegyzésed már hasznos is a számomra.. lassan a házamat is széjjelhordják "hangyáék" de eddig bármit használtunk csak arra volt jó hogy pár méterrel arrébb vonuljanak, a lakás más pontján bukkanjanak föl... ugyhogy irány a város, felhajtom valahol ezt a biokillt:))
VálaszTörlés(egyébként el vagyok varázsolva: egy férfi aki takarít!!:)))
Szia, örülök neki.
VálaszTörlésMég egy tipp, a hangyákhoz:
Egy befőttesüveg tetejére (belülről) cukros vizet kell önteni, amibe belemásznak a hangyák, de kijönni már nem tudnak.
PI egy halom döglött hangyám lett egy éjszaka alatt:)
VálaszTörlésRemek,akkor csak érnek valamit az írásaim:)
VálaszTörlésSziasztok!
VálaszTörlésTudnátok abban segíteni, hogy ha bolha került a lakásba, akkor azzal mit lehet tenni? Hova fújhatom? Gondolom az ágyat azért nem fújhatom be a BioKill-el... Két kisgyerek is van, és úgy vettem észre, hogy az ő szobájukban biztosan van, mert az egyikük minden reggel új csípésekkel ébred:((
Előre is köszönöm a választ!
Szia!
VálaszTörlésNos ez jó kérdés, itt egy link, remélem ők tudnak segíteni, illetve ezen az oldalon több infót is kapsz: http://csotanystop.hu/bolhairtas/
A kert tele van macska és kutyabolhával. tudnátok segiteni hogy mivel leehtne öket elpusztitani?
VálaszTörlésSajnos ezt nem tudom.
VálaszTörlésDe javaslom menj be egy gazdaboltba, ott talán tudnak valamilyen permetezőszert ajánlani ellenük.