2009. május 31., vasárnap

Legyél válogatatós.

Voltunk a hétvégén a rokonainknál Csongrád megyében. Kimentünk az egyik iskolában rendezett gyermeknapra. A gyerekeim nagyon élvezték a dolgot, játszottak egy jót. Volt ott minden. Tűzoltó autó, ugráló vár, lovaskocsikázás stb.
Volt egy rész, ahol játékosan tanították a gyermekeknek azt, hogy hogyan kell szelektíven gyűjteni a hulladékot. Különböző feladatokat kellett megoldaniuk, illetve táblákon szemléltették az hulladékok újrahasznosítását.
A lényeg, hogy gyűjtsük együtt szelektíven, mert újra hasznosul.
Azaz hulladékból termék. Hát ez nagyon megnyerte a tetszésemet.
Nagyon jó ötletnek tartom, hogy egy gyermeknapra kihelyeznek egy ilyet programot. Sok szülőre is ráfért, hogy lássa ezt. Lehetett teszt feladatokat is megoldani, nemcsak óvodásoknak, iskolásoknak, hanem felnőtteknek is. A kislányommal részt is vettünk benne, mindketten nyertünk. Hát hiába, akinek ilyen okos kislánya van, aki súg az Apukájának a helyes válaszokban, úgy könnyű...

2009. május 28., csütörtök

Egy padlószőnyegtisztítás története.

A napokban felhívott egy illető, hogy szeretné, ha kitisztítanám a padlószőnyegét. Megbeszéltük a részleteket, és a megbeszélt időpontra elmentem.
Amikor a telefonon beszéltünk, már akkor is szimpatikus volt, és személyesen is. Amikor megláttam a padlószőnyeget, amit ki kellett tisztítani, rögtön tudtam, hogy gond van. Kb. 10 éve lett lerakva, na azóta nem volt kitisztítva. Az újkorában fehér padlószőnyeg barna volt. Mondtam neki, hogy nem fogom tudni kitisztítani, amit meg is értett. Kérte, hogy akkor a szőnyeget próbáljam meg legalább, ha már ott vagyok, azzal nem volt gond, szép tiszta lett. Gondolkoztam közben, hogy hol hallottam róla már, olyan ismerős volt a neve. Aztán észrevettem a polcokon az ereklyéket. 50 évig boxbíró volt, és vagy 8 olimpián bíráskodott, megjárta a világot. Beszélgettünk, és mondom neki, hogy ennyi idő alatt sok élménye lehetett. Maga elé nézett, és csak mosolygott. Egyszer csak elkezdett keresgélni a fiókban, és elővett kettő fényképet. Nekem adta, mondta vigyázzak rá. Az egyiken KO-KO volt, a másikon Papp Laci.
Tőlük kapta.

2009. május 25., hétfő

Ez jó buli volt.

Az egyik társasházkezelővel még a télen megbeszéltük, hogy eljönnek hozzánk grillezni. Megbeszéltünk egy napot a bulira. Jöttek is. Sült a hús, jól éreztünk magunkat, teljesen felszabadultak, a gyerekeimet a végén le sem lehetett szedni róluk. Hozták magukkal a kutyájukat Manót. Ő egy francia buldog, érdekes kutya, hogy a labdával mit művelt? Valahogy a labda felkerült a gyerekeim játszóházára.
Na ettől kész lett, felment a feljárón és ha már ott volt, lecsúszott a csúszdán. Csak néztünk, hát ilyet még nem láttunk. A kutya először meglepődött, aztán megint fel akart menni, bejött neki a csúszdázás. Gondoltuk segítünk neki, a közös képviselő felment, a párja lent maradt, és csúszdáztatták a kutyát, a kutya meg kegyetlenül élvezte. Meg mi is.
Júliusban újra jönnek...

2009. május 22., péntek

Penész a fürdőszobában.

A ház több pontján is előfordulhat penész. Pl. falakon, mosógépben, hűtőszekrényben. De én most mégis a fürdőszobában előforduló penésztől írok.
A penészről általában: Leggyakrabban a 60 % - 75 % fölötti páratartalmú, illetve nyirkos helyiségekben jelenik meg. A penész egy gombafajta, amely a levegőben van, viszont csak akkor telepedik meg, ha táptalajra talál, tehát ha nagy a páratartalom. Valamint olyan helyen is, ahol pl. hideg felülettel érintkezik a meleg levegő, és lecsapódik a pára. Ezt ún. harmatponti hőmérsékletnek hívják. (harmatpont: Az a hőmérsékleti érték, ahol a levegő páratartalma vízként lecsapódik.) - pl. szigetelési problémák. A száraz, napos, szellőzött területen nem indul meg a penészedés. Allergiás tünetet is okozhat a penészgomba, egészségkárosító hatása van.
Penész a fürdőszobában: A penészgombának a fürdőszoba az igazi élővilága. Meleg, párás, nyirkos levegő, és felületek. Ki ne találkozott már, a fürdőkád, vagy a zuhanytálca szélén megtelepedő fekete penésszel, gombával?
A hétvégén takarítottunk egy cégnél. Most vettük át, és a dolgozók által használt zuhanyzó sarkában elég sok fekete penész volt, illetve be volt sárgulva a fehér csempe. Nekünk bevált egy szer, ezt barkács áruházakban is lehet kapni. (ha valakit érdekel a neve, írjon, elárulom) Klórt tartalmaz. Ráfújtuk, vártunk egy kicsit, és végigsúroltuk a felületet, alaposan leöblítettük, és hófehér lett a csempe. Rendesen leszedett mindent, a dolgozók meg ámultak. (igaz mi is a klórszagtól)
A megelőzésről:
- Érdemes a csempe és a kád (zuhanytálca) találkozásánál gombaölő szert tartalmazó szilikontömítőt alkalmazni.
- Rendszeres szellőztetés
- Az ecet is elég jó penészölő, néha érdemes áttakarítani megelőzés gyanánt a fürdőszobában levő felületeket.
- Lehetőség szerint a zuhanykabin használata, zuhanyfüggöny helyett.

2009. május 20., szerda

Védekezés a háziporatka ellen.

Rossz hírem van. Nehéz lesz. Nagyon nehéz.
A háziporatkák eltávolítása teljesen nem lehetséges. A poratka allergia ( vagy a későbbiekben kialakuló ) esetén a legjobb a megelőzés, azaz a házipor atkaszám drasztikus csökkentése.
Az ágyneműket (itt fordul elő a legtöbbet, azonkívül alvás közben, - azaz hosszú időn keresztül érintkezik a bőrünk a párnákkal, takarókkal, valamint a légző rendszerünkkel szívjuk be huzamosabb ideig a finom port) párnát, paplant - és nem csak a huzatot - minél gyakrabban kell kimosni, legalább 60 C° - on. Jó időben érdemes kitenni a napra az ágyneműt, hadd szellőzzön, a poratka a sötét helyeket, és a magas páratartalmat szereti, a napos és világos helyeket viszont nem.
A szőnyegek, padlószőnyegek, kárpitok porszívózása fontos dolog. De nem mindegy, hogy milyen porszívóval. A porszívó HEPA (high-efficiency particulate air filter) szűrővel ellátott legyen, ugyanis a filter majden 100 % - os, hatékonysággal szűri meg a por részecskéket. Egészen pontosan 99,97 %. ( Csak azért pontosítottam, hogy tudjátok nem ma kezdtem, holnapután lesz 2 napja :D ) Tehát a lényeg, hogy megakadályozza a por visszafújását a légtérbe.
A szőnyegek, padlószőnyegek rendszeres tisztítása is fontos. A szőnyegek, padlószőnyegek extrakcios (nedves) technikával való tisztítása sokat segíthet, amellyel nem csak a szennyeződéseket szedi ki a gép, hanem a poratka ürülékét is. Minél erősebb a gép, annál jobb. (Mi pl. 2 biturbinás (2x1200 W) géppel dolgozunk)
Na egy mondat, ha már ezt leírtam. A rendszeres olvasóim tudják, hogy takarítócégem van. Több ismerősöm mondta, hogy miért csak írogatok, miért nem rakom ki a cégem bannerét, jó kis reklám lenne. Háát? Nem azért írom a blogomat, hogy reklámozzam ebben a formátumban. Aki ügyes úgyis megtalálja a blogomon a cégem linkjeit. Meg szerintem nem a blogomról fogok megrendeléseket kapni. Csak jó dolog, hogy olvassák a blogomat, és hasznos tanácsokat tudok adni hátsó szándék nélkül. Ja, és nem vállalok lakástakarítást. Most, hogy megírtam amit már régebben is közre akartam adni nem meghatódni rajta, nem szipogni, zsepiket vissza a zsebbe, jöhet a folytatás.
Légszűrők csökkentik a levegő páratartalmát, megszűrik a polleneket, spórákat, a füstöt, illetve port. Viszont az utánpótlással nem tud mit kezdeni.
Néhány további jó tanács:
  • gyakori szellőztetés
  • alacsony páratartalom (60% alatt)
  • érdemes laminált padlót, padlólapot, parkettát lefektetni a padlószőnyeg helyett
  • bőr - műbőr fotelok használata
  • atkaölő szerek - akaricidek (hatása átmeneti, pár hónap alatt ismét elszaporodnak)

Végezetül: Kb. 2 éve hallottam egy porszívóról. Pár ismerősömnek van is, megmutatták, hogy mire képes. Ámultam és bámultam. A párnákból padlószőnyegből egy nagy kupacot kiszedett. Véleményem szerint aki megengedheti magának, hogy vegyen ilyet ( 300 - 500 E Ft. ) csak jól jár vele.

2009. május 18., hétfő

A háziporatka okozta betegségek.

Nátha: Megegyezik a szénanátha tüneteivel, a különbség annyi csak, hogy a háziporatka allergia esetén az orr dugulás a jellemzőbb. A további tünetei: tüsszögés, szemviszketés, szemvörösség.
Ekcéma, csalánkiütés: vörös, száraz felületű foltok a bőrön. Az ekcémás embereknek ajánlatos elkerüli minden olyan allergén anyagot, amelyek súlyosbítják a tüneteket: pl.: kutya, macskaszőr) A tünetek inkább alváskor, illetve az után jelentkezik, mivel az ágyban fordul elő legtöbbször a poratka ürüléke.
Asztma: Az ürülékkel főleg a légútjaink találkoznak. Egy nap kb. 9000 liter levegőt lélegzik be egy ember, a 0,002 milliméternél kisebb anyagok eljutnak a tüdőig is. A poratka ürüléke is ide tartozik.

2009. május 16., szombat

Bemutatom a lakótársad. A háziporatka.

A háziporatka kb. 0,3 mm hosszú, amely a pókokkal rokon állat. A magas páratartalmú környezetet, és a kb. 18 - 25 Celsius fokot kedvelik.
Az atkák, az ember elhalt hámsejtjeivel táplálkoznak. Ezért ott fordulnak elő nagyobb számban, ahol az ember hámsejtjeik felhalmozódnak.
Ilyen előfordulási helyek: párna, ágynemű, takaró, ülőgranitúra, szőnyeg, padlószőnyeg, esetleg plüss állatok.
Az emberből naponta kb. 1.5 gramm hám keletkezik, amely kb. 1 millió atka számára elegendő táplálék 1 napra. Az élettartama rövid, 2-3 hónapig él, de gondoskodik az utánpótlásról, mivel a nőstény példányok kb. 40 tojást raknak le.
Egy gramm háziporban, kb. 10 000 atka is található.
A problémát az ürüléke váltja ki, amely azért veszélyes, mert órákon át tud a levegőben maradni, így a szépen eljut a lakás minden pontjára. Egy atka kb. 20 ürülék gömböcskét helyez el naponta.

2009. május 15., péntek

Ismered? Ő ismer téged!

Bemutatom egy lakótársadat. A neve: háziporatka. A latin nevét is tudom, de szerintem ez senkit nem érdekel, úgyis nehéz elolvasni.
Viszont, hogy miket köszönhetünk neki, az fontosabb.
Íme: pl. légúti megbetegedés, bőrkiütés, asztma, ekcéma
A következő cikkeimben részletesen leírom, hogy mit kell tudni a poratkáról, az előfordulási helyeit, és az ellene való védekezést. Szóval lesz egy mini sorozat, ami talán érdekesebb lesz mint a Derrick.

2009. május 13., szerda

Azért ez szomorú...

Mivel takarítócégem van, naponta felhívnak, és kapok e-maileket, hogy van e - felvétel nálunk. És a fránya válság miatt, egyre többen.
Viszont tegnap egy nem mindennapi e-mailt kaptam. Egy színész, és dalszöveg író jelentkezett, ( a nevét természetesen nem írom le ) hogy anyagilag nem jön ki megfelelően a munkájából, és kénytelen másodállást vállalni, érdekelné a takarítási munka. Azt hittem leesek a székről annyira meglepődtem.
Sajnos rengeteg embernek betett a megemelkedett hitel törlesztése. Van olyan takarítónőm, aki havi 200 000 Ft. - ot fizet a házuk törlesztő részletére, a férje éjjel - nappal dolgozik, hogy tudják fizetni a részleteket. Ha feladok az expresszben hirdetést, napi kb. 200 telefonhívás érkezik, hogy érdekelné őt a meghirdetett állás.
Viszont van az éremnek egy másik oldala is. Nagyon nehéz megtalálni a megfelelő kolléga nőt. Sokan úgy jelentkeznek, hogy most éppen egy butikban dolgozik, és eljönne takarítónőnek, csinált már ilyet - otthon. Az persze később derül ki, hogy emberileg milyen, viszont szakmailag egyből. Nagyon sokan nem bírják a tempót, a 4 szintes irodaházak takarítását. Ugyanis a takarítás, az egy szakma. OKJ - s képzés van belőle. Érteni kell hozzá. Most nem az otthoni takarításról beszélek ( írok ), hanem pl. az irodák, irodaházak, esetleg egy aszfalt keverő üzem takarításáról. Fontos a megfelelő tisztítószerek helyes használata, a moppok színkódjának ismerete, a különböző praktikák felhasználása. Mire ezeket megtanulja egy új dolgozó ( aki még nem takarított irodát ) addigra rájön, hogy ez mégsem érdekli.
A takarítócégnek meg idő, költség ráfordítás, el kell küldeni foglalkozás egészségügyi orvoshoz, munka és tűzvédelmi okatásban kell részesülnie, stb. és ha elmegy, utána ki kell jelenteni. Szóval macera.
És kezdődik előröl, az irodákban meg megkérdezik az ott dolgozók, hogy megint új takarítónő van? És ez senkinek sem jó.
Valójában ez egy ördögi kör, a takarítócégeknek ( azaz minden hasonló cipőben járó cégnek, bármivel is foglalkozzon ) és az állás keresőknek.
És hol van még a válság vége.
Tartok tőle, hogy egyre szomorúbb lesz...

2009. május 12., kedd

Ablaktisztítás. Minden évben ugyanaz a kérdés...

Évek óta takarítunk egy irodát. Évente egyszer kérnek nagytakarítást, amiben benne van az ablaktisztítás is. Nos a hétvégére esett, az időszakos nagytakarítás. Már mosolyogva hívtam őket hétfőn, ( ugyanis tudtam, hogy mit fognak megint kérdezni, mert minden évben megkérdezik. )
És persze évek óta ugyanaz a kérdés: Az ablakot is megtisztítottátok, az nem maradt ki?
És évek óta a válaszom: Nem maradt ki, kívül - belül megtisztítottuk, de mivel az ablak dupla üveges, és a két ablaküveg között a por és egyéb szennyeződések ott vannak, ezért nem látszik tökéletesnek az ablaktisztítás. Persze szétszedni nem érdemes, egyszer próbálkoztunk máshol vele, utána meg nem tudtuk összeszerelni.
Szóval jövőre ismét nagytakarítás lesz náluk.

2009. május 11., hétfő

A baktériumoknak, és a gombáknak annyi... A klímatisztítás.

Itt a tavasz, vagy inkább a nyár. Elindulnak a klímák is az irodákban, otthon, és az autóban. És vele együtt a baktériumok. Köztudott, hogy a nem tisztított klíma berendezésben rengeteg csíra, baktérium, és gomba megtalálható. Ma már az autókban a klíma, szinte széria tartozék. Viszont sok autó tulajdonos nem foglalkozik vele, hogy évente elvigye szakszervízbe, vagy otthon elvégezze a légkondi kitisztítását. A klímák tisztításában nem vagyok szakember, nem is végzünk ilyen szolgáltatást, viszont házilag az autómban én szoktam a klíma berendezést fertőtleníteni. Nem is akárhogyan.
Minden tavasszal kicserélem az autóm pollenszűrőjét. Kereskedelmi forgalomban is kapható légkondicionáló tisztító aeroszol, amely megtisztítja a klíma berendezést a csíráktól, baktériumoktól, és a különböző gombáktól. - biocid: bizonyos élőlény csoportokat szelektíve károsító anyagok, hatások összefoglaló neve. A b.-ok csoportjába tartoznak a baktériumölő (baktericidek), a gombaölő (fungicidek).
A légkondi tisztító aeroszollal befújom az autóban a pollenszűrő helyét, illetve ahol a külső levegőt szívja be a belső szellőző ventilátor. Várok 20 percet, visszateszem az új pollenszűrőt a helyére, és 10 percig nyitott ajtókkal maximumon járatom a klímát.
Ennyit szerintem megér a művelet, egy higiénikusabb levegőért az autóban.
Meg az egészségünkért...

2009. május 9., szombat

Egy éjszakai irodatakarítás története.

Az egyik este 10 után csöngött a telefonom. Ilyen késői időpontban már nem nagyon szoktak hívni. Amikor láttam a telefonom kijelzőjén a takarítónőm nevét, tudtam, hogy bibi van. Jól gondoltam. De kezdem az elején...
Takarítunk egy nagy irodát, ahol késő este kell menni takarítani. Az irodába csak chipkártyával lehet bejutni, és azzal is lehet kijönni. Ha az érzékelőhöz odahelyezik a chipkártyát a takarítónők, akkor azt az ajtót ki is kell nyitni, és be kell menni az irodába, mert ha ezt nem teszik meg, akkor nem tudnak legközelebb bemenni, nem fog nyílni legközelebb az ajtó. Illetve ugyanez igaz kifelé jövet is.
Nos az irodából kimentek levinni a szemetet, és amikor mentek volna be, odahelyezte az egyik a kártyát, viszont nem nyitotta ki az ajtót egyből. És ez lett a vesztük. Rendesen kétségbe estek, hogy most mihez fognak kezdeni, minden holmijuk bent van.
Gondolták jöhet a telefonos segítség. És ekkor csörrent meg a telefonom.
Elmondták, hogy mi történt, csak az a bibi, hogy nekem nincs chipkártyám. Mondtam nekik, hogy feküdjenek le a folyosón, ha már a lakáskulcsuk is bent maradt, de ezt azt ötletemet nem nagyon értékelték. Végül is az lett, hogy felhívtam a cég iroda vezetőjét. Ő egy nagyon rendes, szimpatikus, és kedves hölgy. Mondta mindjárt visszahív, felhívja a közelben lakó kollégáját, hogy menjen be a céghez, és engedje be a takarítónőket. Sajnos Őt nem sikerült elérni, ezért felajánlotta, hogy menjek el hozzá, és odaadja az Ő chipkártyáját, amivel be tudnak menni a takarítónők. Végül is nem én mentem, hanem az egyik takarítónőm taxis férje, aki elvitte a chipkártyát az irodába.
Az biztos, hogy ezek után fogunk kérni még egy chipkártyát.

És mi a történet vége?

Egy tábla csoki az iroda vezető hölgynek, nekem meg valami nyugtató...

2009. május 8., péntek

Higiénia. Pissoire víz nélkül.

Voltunk a napokban egy gyorsétteremben. Elmentem a Wc -re, és egy nagyon érdekes, és zseniális dologra bukkantam. A pissoire - ra. Hogy pontosabban fogalmazzak, a működési elvére. Nincs öblítés, azaz nincs víz. A vizelet lefolyik, a speciálison kialakított lefolyón át. Ahogy megfigyeltem, a forma tervezését pedig úgy oldották meg, hogy nincsenek sarkok, ahol pangana a vizelet. Szakmailag aztán jobban utánajártam a dolognak, és kiderült, hogy egy speciális, környezet barát tisztítószert használnak a tisztításához. Ezzel a technikával rengeteg vizet spórolnak meg, ami nemcsak gazdaságos, hanem a tisztítószerrel kombinálva környezetbarát is.

2009. május 6., szerda

Társasház kertfenntartása. A tujavágás története...

Felhívott a közös képviselőm, hogy le kellene vágni a tuják tetejét, illetve az oldalát a társasháznál. Mondom neki, hogy viccelsz velem mi?
Komolyan gondolta. Kérdezte, tudod hogyan kell? Mondom neki nem, hogyan? Na ezt volt kár megkérdeznem. És a válasz:
Az egyik szélén felül kikötsz egy madzagot a tujára, meg a legvégén is, így megkapod a vízszintes vonalat, ahol le tudod vágni a tuja tetejét. Hát ez pazar. Úgy csináltam, ahogy mondta.
Szépen felálltam a létrára, felkötöttem a madzagot, elsétáltam a legutolsó tujáig, hogy ott is rákötöm a tetejére. Csak kötöttem volna. Ugyanis mindenhol beleakadt a madzag, a tuják ágaiba, ráadásul vékony volt a tuja ága, ahogy húztam, meghajlott az egész. Csak úgy mozogtak, mintha vihar lenne.
Vissza az első tujához, madzag le. Jöhet a másik technika. Szépen egyesével levágtam metsző ollóval a tuják tetejét, létráról le és fel, és így tovább. Az oldalát már könnyebb volt levágnom.
Még szerencse, hogy évente egyszer kell vágni...

2009. május 5., kedd

Társasház kertfenntartása. Nekem tetszik

A társasházaknál csak takarítanunk kellett. Eddig. A közös képviselőm - lassan már fogalom lesz a blogomban - elnyert olyan társasházakat, ahol kert is van. És ahol kert is van, azt rendben is kell tartani. Fűnyírás, gazolás stb. Kérdezte, hogy bevállalom -e. Mondtam rendben. Elektromos fűnyíróm van, amivel az a baj, hogy kell hozzá egy jó hosszú hosszabbító, amihez meg kell keresni a társasháznál az elektromos csatlakozási pontot. ( ez most nagyon szakszerű volt ) Ezért inkább vettem egy benzines fűnyírót. Hát kérem ég és föld a kettő közötti különbség. Legalábbis nekem. De nagyon tetszett. Ment is mint a karika csapás. Amikor végeztem a fűnyírással meg is voltam elégedve magammal, mondtam is magamnak: Pisti ügyes vagy, jöhet a fűszegélynyíró! Viszont az meg elektromos volt. Ismét gratuláltam magamnak, utána elő a hosszabbítót, ami persze nem volt elég hosszú. Nem baj, van nálam sövényvágó olló. Végül is jó lett, csak röhögésbe fulladt az egész.
Szóval kell egy benzines fűszegélynyíró is...


2009. május 2., szombat

Takarítási ötletek: WC

A WC takarítása hálás feladat, vagy nem, de meg kell csinálni. Az otthonit hálásabb takarítani, mint az irodáit, elvégre csak saját.
És egy - két ötlet, tanács a tisztán tartásához.
A WC - ben elég sok mikroorganizmus van. Higiéniai szempontok alapján, ezeket el kell távolítani. Az öblítés során, a mikroorganizmusok a levegőbe jutnak, amelyek a különböző felületeken életben maradnak. Ezért is tanácsos például az öblítést úgy végezni, hogy a WC fedele le van hajtva. A takarítás során, mi folyékony fertőtlenítő szaniter tisztítót használunk, amely az alkalmazás során, elpusztítja a baktériumokat. Az üzletekben is kapható nagyon jó fertőtlenítő szerek. Tanácsos a WC kefe tartójába is önteni egy kis fertőtlenítő szert, amelyet időnként cserélni érdemes.
Fontos, a WC ülőke alapos, rendszeres tisztítása, fertőtlenítése, illetve a perem alatt is, mint a képen is látható. A WC tisztításhoz a törlőkendőt pedig elkülönítve tároljuk.