2011. február 25., péntek

Havazás

A tél az utolsókat rúgja, de azért még megmutatta a méregfogát. Legalábbis az Alföldön.
Hallom a hírekben, hogy Szegeden megbénította a közlekedést is, akkor hó esett.
Szerencsére Budapesten ebből nem látszik semmi, remélem megússzuk. Én már lelkiekben a tavaszt érzem - bár hideg van sajnos.
Mindenesetre a hólapátokat már nagyon szeretnénk eltenni jó mélyre, hogy ne is lássuk. Bár az igazság az, hogy ebben a téli szezonban nagyon sok okunk nem volt a panaszra havazás szempontjából, ellentétben a tavalyi időjárással.
Azt sokáig nem fogom elfelejteni, amikor az egyik alkalommal akkor hó esett, hogy hajnali 4 órakor kezdtük el a hólapátolást, délre végeztünk vele, aztán délután kezdtük újból, mert egész nap szakadt a hó.
Szerencsére ez már a múlt, a jövő pedig a tavasz.

2011. február 19., szombat

Kézfertőtlenítés törlőkendővel.

Egy benzinkúton történt tankolásom alkalmával - előfordul az ilyesmi: -ismét rátaláltam egy számomra érdekes dologra.
Eddig a gél formátumú kézfertőtlenítő termékeket osztottam meg veletek, most pedig a kézfertőtlenítő törlőkendőt szeretném a figyelmetekbe ajánlani.
A neve germ-x, amely alkohol tartalmú, de ezt a szagán is lehet érezni, a kibontás után.
A kendő egyszer használatos, és higiénés kézfertőtlenítésre alkalmazható.
De nemcsak arra, én pl. áttöröltem vele a számítógép billentyűzetét, valamint az egeret, illetve a telefonomat is, hiszen ezeken a helyeken rengeteg bacilus előfordul.
A leírás alapján baktérium és gomba ölő, valamint a baktériumok 99,99 % - át elpusztítja.
Sérült bőr felületen nem lehet használni.

2011. február 14., hétfő

Súroló automata.

Van egy Fimap súroló automatája a takarító cégemnek, amelyet társasházak teremgarázsának a takarítására használunk.
Úgy gondoltam, hogy itt az ideje, egy nagyjavításnak, ezért szétszedtük. A súroló automatában vany kettő motor. Egy kefemeghajtó, és egy víz felszívó.
A kefemeghajtó motorban van egy kondenzátor segédkapcsoló, amelynek az a célja, hogy amikor a kefe hozzáér a padozathoz, ad a motornak egy plusz energiát, hogy ne lassuljon le a meghajtó motor fordulatszáma.
Nos ez a segédkapcsoló használódott el az idő folyamán. Sajnos a forgalmazónál külön ezt nem lehet megvásárolni, rendelni kell egy új motort, amit nem szeretnék.
Tekintettel az alkatrész ritkaságára, írtam kb. 20 villanymotor felújító, illetve az ilyen alkatrészek forgalmazására szakosodott üzleteknek, az ország minden irányába. 
Többen visszaírtak, hogy sajnos nem tudnak segíteni, de a nagy számok törvénye alapján egy visszajelzett, hogy ugyan neki sincs ilyen, de megcsinálja nekem.
Az úr Békéscsabáról jelentkezett, telefonon is beszéltünk, és számomra érthetetlen röpsúlyról, mikrofarádról, és egyéb szakmai finomságokról beszélt nekem, és meg hevesen bólogattam hozzá, de egy idő után félbeszakítottam, hogy ne fáradjon, már az elején elvesztettem a fonalat.
Végül is abban maradtunk, hogy elküldöm a részére postán a villanymotort, helyrehozza, és visszapostázza nekem.
Úgy néz ki csak megoldódott a villanymotor, és az a fránya kondenzátor segédkapcsoló felújítása.

2011. február 11., péntek

Környezetbarát háztartás.

Voltam egy ismerősömnél, aki kizárólag környezetbarát tisztítószerekkel végzi a családi háza takarítását.
Vegyszermentes, növényi alapú  BIO tisztítószereket alkalmaz a takarításnál, ecettel végzi a vízkőoldást és a ferőtlenítést, valamint mosódiót használ a mosáshoz.
A bevásárlásnál nem kér műanyag szatyrot, és szelektíven gyűjti a szemetet is.
Ezt nagyon jó dolognak tartom, bár jómagam nem környezetbarát tisztítószerekkel oldom meg a házam takarítását, igaz szelektíven gyűjtöm én is a szemetet.
Talán egyszer mindenki áttér a környezet tudatos takarításra is.

2011. február 7., hétfő

Retro tisztítószerek.

A hétvégén voltam Szolnokon egy veteránbörzén, alkatrészeket vásárolni a Danuvia veterán motoromhoz.
Nézelődés közben, az egyik árusnál kartondobozokra lettem figyelmes, amiben régi tisztítószerek voltak. Az árus elmondása szerint egy padláson találták, már vagy 20 éve legalább ott porosodtak. Vettem is mindegyikből egy darabot, természetesen nem használom fel őket, hanem elrakom az irodámban, majd mutogatom az utókornak:)
Az fehér egy TIP 67 mosogatószer. Üveg, porcelán, műanyag, fa és fém eszközök tisztítására 5 l. langyos vízhet, adjunk 2 evőkanál mosogatószert.  A mosogatás után öblítsünk, törölgetni felesleges. A bolti ára: 17,30 Ft. volt.
A piros TIP 84 - re halgat, amely szintén mosogatószer, de koncentrátum. Annyi a különbség, hogy 5 liter vízhez már csak 1 evőkanál kell belőle. Ez már drágább: 33,70 Ft.
A kék unifix pedig dezodoráló textilöblítőszer, amely kellemes lágy tapintást, csillogó fényt ad a ruháknak, egyben fehérít is. Gátolja a testszag megjelenését, az elektromos feltöltődést, és az újraszennyeződést. A leírása szerint, az utolsó öblítő vízben oldjunk 10 literenként 1 evőkanál UNIFIX - et, és ebben 3-5 percig áztassuk a ruhát. Az ára 19,30 Ft.
A tisztítószereket a Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat csepeli Növényolajgyára gyártotta.

2011. február 4., péntek

Tiszta udvar, rendes ház.

Olvastam egy érdekes cikket, amelyben a következő állt:
Egy vidéki városban - az országban elsőként - úgy határozott a képviselő testület, hogy megvonják a bérpótló támogatást attól, aki nem tartja rendben a lakását, és a kertjét.
A rendelet betartását az Önkormányzat, és a Közterület felügyelet munkatársai fogják ellenőrizni.
A támogatásra jogosultnak, legalább 2 szeméttárolója legyen - egy a lakásban, egy az udvaron - a kertjét művelnie kell, és az otthonát pedig takarítania.
Forrás: hvg.

2011. február 1., kedd

A konyha takarítása.

A ház különböző helyiségeinek takarításáról már többször esett szó, így a konyha rendbetételéről is.
Most egy új, magas minőségű általános konyhai tisztítóra figyeltem fel Trixi blogjában.
Az IpreSan konyhai tisztító 500 ml-es spray-ről van szó, mely alkalmas a mosogató, a hűtő, a mikrosütő, a szemetes tisztítására is. Minden olyan felületen alkalmazható, mely koszos, szennyezett, zsíros, vagy fertőtlenítésre szorul.
A német termék magas minőségi követelményeknek felel meg, élelmiszerek közelében is alkalmazható.
A német gyártónak egyébként nem ez az egyetlen terméke, amely Magyarországon is kapható.
A bio mosás nélkülözhetetlen segítsége a marhaepe szappan (szilárd, folyékony, szórófejes és kenőfejes változatban is), mely gyönyörűen tünteti el a foltokat a textíliákból.
Az említett fertőtlenítőről és folttiszítókról bővebben olvashattok Trixi blogjában, vagy a NaturOnline webáruházban a termékek között.