2010. július 7., szerda

Egy társasház elégedett lakói.

A múlt hónapban elmentem megnézni egy társasházat, mert a közös képviselője kért árajánlatot takarításra. Nem főállású képviselő, magán szorgalomból vállalta el, Ő is lakója a háznak.
Megbeszéltük az időpontot, már a kapuban várt. Első látásra szinpatikus volt nekem. Olyan típusú ember, mint aki nem is ezen a földön él. Beléptünk a lépcsőházba, majd széttárta a karját, és azt mondta: voálá ez a földszint. Az első emeleten pedig tapssal kísérve ez jött: pá - pám megérkeztünk az emeletre is szerencsésen.
Majd említette, hogy az ablak tisztításnál vigyázzon a takarító kolléga, mert ha kiesik az emeletről, akkor pont az ablak alatti virág ágyásra fog esni, ha lehet esés közben úgy manőverezzen, hogy ne nyomja szét a virágokat.
A takarítást elnyertük, kérte vigyem el a takarító kollégámat bemutatni a kezdés előtt. Elvittem, de a kollégámnak nem szóltam, hogy mi fog rá várni.
Előadta ismét a virág ágyásra esést neki, a kollégám pedig csak nézett nagy szemekkel rá.
Eltelt egy hónap azóta, megérkezett az átutalás a következő közleménnyel: (az utca nevet, és egy-két számot kivettem)


2010.07.06   UT   000 HUF Átutalás jóváírás Szla. 11600006-00000000- XII. KER. U. 8 TH Ref. 099900706H  Közl. U. TH ELÉGEDETT LAKÓITÓL 000000