A Magyar Néprajzi Lexikon-ban érdekes cikket olvastam, amely arról szólt, hogy hogyan zajlott régen a takarítás a lakásokban.
A 19–20. sz.-i magyar parasztságnál a takarítás több fokozatú volt:
Alkalmi takarítás: minden szemeteléssel járó tevékenység után seprés, napjában többször is. Minden egyes fűtés után a kemence szájának és a tévőnek (kemencének vályogból való odatámasztható ajtaja, borítója) bemázolása vizes sárga agyaggal.
Napi takarítás: szobában reggel és este víz hintés után seprés; konyhában munka végeztével. Seprés után, főleg nyáron, fellocsolás cserép vagy bádog locsoló segítségével, mintásan. Leggyakoribb minta a zsinórozáshoz hasonló vizes nyolcas. A nagy nyári munkák idején gyakran teljesen kihúzódtak a szobából, s ilyenkor a napi takarítás elmaradt.
Heti takarítás: szombatonként, esetleg szerdán is: szoba és konyha földjének felmázolása vizes fekete földdel (feketézés) vagy sárga földdel, kiigazítva a gödröket, majd lehetőleg homokkal felszórás.
A ház tisztán tartásának bizonyos mozzanataihoz, objektumaihoz hiedelmek is fűződtek. A szeméttel, sepréssel kapcsolatos tilalmak. Az előírások tanúsága szerint a szemetet mint a házbeliek tartozékát tartották számon, amelynek segítségével a lakókat meg lehet rontani bár a tilalmak egy részét már hiedelem tartalom nélkül, puszta megszokásból tartották be. Általános volt, hogy a szemetet naplemente után nem vitték ki a házból (mert elvinnék a tehéntől a tejet, szerencsétlenség lenne a házban, nem menne férjhez a lány stb )
E tilalom bizonyos alkalmakkor egész napra szólt (pl. karácsony, néhol szerda és péntek).
Ritkább volt a napnyugta utáni seprési tilalom, valamint a „kifelé seprés” tilalma.
Forrás: Magyar Néprajzi Múzeum - Magyar Elektronikus Könyvtár
