A takarító eszközöket, takarítószereket különböző helyeken szoktam megvenni, valamelyik itt olcsóbb, ott jobb a minősége. Igazán mesébe illő történet, ahol a moppokat, felmosó nyeleket veszem, ugyanis hol volt, hol nem volt takarító eszköz. Ha volt mop, nem volt nyél.
Na ebbe untam bele. Pedig igazán türelmes vagyok.
Felhívtam a gyártót, és megkérdeztem, hogy lehet - e tőlük vásárolni. Mondták természetesen lehet, várnak szeretettel, de ajánlanak egy jobb megoldást a részemre. Rendszeresen slepp túrás értékesítést (autóról való értékesítés) is végeznek, ha megbeszélünk egy időpontot, eljön a telephelyre az autó, ott a megpakolt kocsiról válogathatok.
Amúgy ennek a válogatásnak egy másik cégnél már hagyománya van, itt szoktam megvenni a tisztítószereket, (és mindig van minden) ott mindig a raktárban kötök ki, ilyenkor rendszeres eltűnök benne, az eladók meg sikítanak a röhögéstől, mert múltkor már a legfelső polc tetején találtak rám, ugyanis ott találtam valami érdekeset.
Ráadásul amikor elviszem a kisfiamat is magammal vásárolni, mindig mennek vele egy kört, az egyik bemutató súroló automatán is.
Szóval várom az autót, remélem találok benne mindent, ami kell nekem. És nem csak házhoz jön, hanem 20 % - al olcsóbban is veszem meg, mint a mesébe illő másik cégnél.
Jól teszed!
VálaszTörlésNem értem, az ilyen mesébe illő cégek hogy tudnak manapság még megélni? Rengeteg van belőlük.
bevizualizáltalak :-D
VálaszTörlésIgazan erdekes!Csak eppen a mese cimet elfelejtetted megirni,egyenesen belevagtal..hol volt....
VálaszTörlésMint a gyerekek a játék boltban:-) Tényleg ennyire lázba hoznak a mopok?:-)
VálaszTörlésHáát, szeretem a mopokat no:)
VálaszTörlésiri: Ez nem mese, ugyanis holt volt, holt nem volt a mop:)
... és amikor PI feltúrta-összeborogatta és kipróbálta az összes fellelhető dolgot a megpakolt slepp túra autón, akkor a sofőr egyszercsak rákiabált a tizedik órában:
VálaszTörlés- No, itt a vége, fuss el véle... csak hadd haladjak már tovább, máshol is várnak!
:)
:)) Cat, lehet, hogy tényleg így lesz.
VálaszTörlésEgyébként meg tényleg nagyon jó PI, hogy találtál olcsóbb beszerzési forrást.
Mop is van, nyél is van, vödör is van, tisztítószer is van. Ööö... hólapát is van?
(Na jó, csak vicc volt.)
Aki keres az Moppot + házhoz szállítást + kedvezményt talál. Kellemes kikapcsolódást kívánok. Mária :DDD
VálaszTörlésCsak mese lett belőle a végén Cat:D
VálaszTörlésHólapát?
Gondolni sem merek rá, hogy lassan jön a hó is:)
Köszönöm Mária.
PI!
VálaszTörlésVan valami ötleted mosógép takarítására? Kivételesen 60 fokon mostam a géppel (egyébként mindig 40 fokon szoktam mosni). A 60 fokos mosást követően iszonyú szag áradt ki a gépből. És valami fura barnás nyálka darabkák voltak a gép belsejében lerakódva. Kivettem a gépből a szűrőt, az is tele volt ezzel a trutyival.
Létezik, hogy ez a mosópornak és az öblítőnek a maradványa? És szerinted lehet összefüggés abban, hogy most 60 fokon mostam?
Egyébként bárkitől szívesen várok ötleteket a probléma megoldására...
Előre is köszönöm a segítséget.
Üdv
Danett
Szerintem a magasabb hőfok miatt történt ez.
VálaszTörlésIgazából ehhez nem nagyon tudok hozzászolni, mert nem én szoktam itthon mosni, a cégeknél meg nem a mi feladatunk:)
Na meg ott nincs mosógép sem:)
Szabad ide írni MDanett-nek? Akkor ide írom: a mosógépet is ki kell egy hónapban mosni magas hőfokon. Tegyél a gépbe egy üveg ecetet vedd fel 60 fokra (de lehet magasabb is) és csak így üresben indítsd el. Ez a vízkövet is leviszi és a makacs szennyeződést is. A szűrőket is érdemes többször tisztítani, mert a kicsi szöszök megakadályozhatják a víz kiürítését. Én csak a saját jól bevált tapasztalatomat írtam le.
VálaszTörlésBocsi PI, hogy ide írtam.
Üdv. Mária :D
Hát persze, hogy szabad, sőt köszönöm szépen a tanácsodat Mária.
VálaszTörlésÉn is köszönöm szépen az ötleteket. Kipróbálom az ecetes tanácsot.
VálaszTörlésÜdv.
Danett