2010. december 31., péntek

BUÉK!


Sikerekben és egészségben gazdag Boldog Új Évet kívánok,
 a Tisztítás-Takarítás-Higiénia Blog minden kedves olvasójának!
Köszönöm, hogy 2010. - ben is olvastátok a blogot, jövőre veletek ugyanitt.
Papp István (PI)

2010. december 29., szerda

Egy kis kikapcsolódás.

Itt az év vége, most már nem is írok semmi olyat, ami a takarítással, és a tisztítással kapcsolatos. Helyette inkább a hobbimról.
Bár már írtam róla, de azóta több fejlemény is történt.
Bizonyára tudjátok a hobbim a veterán motorozás. Van is egy motorom, mégpedig egy 1960 - as kiadású Danuvia.
A motor muzeális minősítéssel rendelkezik, és OT (oldtimer) rendszámmal.
Teljesen restaurált, sok munka volt vele, de megérte.
A nyáron és ősszel több rendezvényen voltam vele, jövőre pedig ismét veterán találkozókon fogok felbukkanni, pl. Szentesen, Egerben, Budapesten, de tervbe van véve a Velencei tó körbemotorozása is.
Szóval ezért is szeretem a tavaszt, és a nyarat:)
Sok veterános barátra tettem szert az országban.
Elkészítettünk egy honlapot is, amely megtekinthető itt: Danuvia 125 veterán motor portál
Ha tetszik lájkoljátok:)

2010. december 26., vasárnap

Karácsonyi hótakarítás.


Ma reggelre szép mennyiségű hó esett.
Nekem is ki kellett vennem a részem a hótakarításból, mert az egyik takarító kollégám elutazott Szolnokra a rokonaihoz az ünnepekre.
7 társasház esett rám, reggel nekiestem a hó eltakarításának.
Érdekes volt, mert fújt a szél, volt olyan társasház, ahol teljesen hómentes volt a járda - itt átfújta a másik ház járdájára, de volt olyan is, hogy az általunk takarított járdán volt vagy 20-30 cm hó hála a szélnek.
Sejtettem, hogy ezt az évet sem úszom meg hótakarítás nélkül, de hát ez van.
Ismét várom nagy erőkkel a tavaszt, de sajnos az még messze van...

2010. december 23., csütörtök

Boldog Karácsonyt!



Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok,
 a Tisztítás-Takarítás-Higiénia Blog
minden kedves olvasójának!






2010. december 22., szerda

Tetszik a Takarítás blog?

Napjainkban egyre többször hallani azt a szót, hogy lájk, lájkoljatok.
Az angol Like szóból ered magyarosítva, azaz tetszik.
A Tisztítás-Takarítás-Higiénia blogon jobboldalt a főoldalon is felhelyezésre került egy tetszik modul. Aki rendelkezik Facebook-os elérhetőséggel - és kedvelitek a blogot - úgy nyomjatok egy tetszik gombot.
Köszönöm.

2010. december 20., hétfő

Árajánlat kérés.

Itt az év vége, a két ünnep között sok irodában nem dolgoznak, így a takarítónők is pihennek egy kicsit, hiszen több helyen nem kérnek takarítást.
Persze van olyan hely, ahova menni kell takarítani.
A társasházakban pedig természetesen mindenhol lesz takarítás.
Pár általunk takarított cég elköltözött egy másik kerületbe, ott bérelt irodát.
Az új helyen a költözés előtt, a régi helyen pedig a költözés után kértek nagytakarítást. Közben még beesett pár padlószőnyeg tisztítás is.
Már árajánlat kérés sem érkezik, készül mindenki a karácsonyra, és a jól megérdemelt pihenésre.
Ha már árajánlat kérés, érdekes dolgok számomra, amikor freemail, gmail, citromail címekről kérnek irodák, irodaházak és társasházak "lakói" árajánlatot takarításra. (ez valószínűleg több takarítócég vezetőinek is ismerős helyzet) 
Rendszerint ezekre nem is válaszolok, mert vagy a konkurencia próbál hátulról árakat megtudni, vagy kezdő takarító vállalkozók próbálnak takarítási árakról érdeklődni.
Az utóbbival nincs is semmi baj, a napokban felhívott egy leendő kolléga egy vidéki városból, - nyíltan megmondta, - hogy szeretné elkezdeni a takarító vállalkozást, segítsek neki árajánlat készítésében.
Ahol tudtam segítettem, bár a budapesti takarítási árak azért másak, mint egy vidéki városé.
Persze telefonon is kérnek árajánlatot, mondjak nm. - árat.
Mondom nem tudok, mert sok mindentől függ a vállalási ár. Volt olyan, hogy gúnyosan erre az volt a válasz, hogy majd akkor másnak adják oda a munkát.
Na bumm, lehet világgá  megyek bánatomban...

2010. december 15., szerda

Hótakarítás.

Kezd megint nagyüzemmé alakulni a hótakarítás.
Naponta hívnak fel társasházak közös képviselői, hogy árajánlatot kérjenek hótakarításra.
Ilyenkor visszakérdezek, hogy a társasház takarítása meg van oldva?
A válasz rendszerint a következő: vagy a lakók takarítanak, és csak a hótakarításra szerződetnének takarítócéget.
Vagy van állandó takarító vállalkozója a társasháznak, aki a rendszeres takarítást végzi, de hótakarítást nem vállal.
Hopp mondom ez igen, talán nekem is így kellene akkor vállalnom mostantól társasház takarítást. A kényelmes részt bevállalom, a hótakarítással meg szívjon más.
Az is előfordult, hogy egy régebben általunk takarított társasháznál tavasszal a közgyűlésen leváltottak minket, mert akadt valaki, aki olcsóbban elvégzi a takarítási tevékenységet. Ezzel nincs is baj, de az viszont fura nekem, hogy télen felhívnak ebből a társasházból, hogy a vállalkozó nem végzi el rendesen a hótakarítást, lehetne, hogy mi azt bevállalnánk?
Mondom nem lehetne, végezze el rendesen a vállalkozó a munkáját, ha már bevállalta.

2010. december 13., hétfő

2010. december 10., péntek

Környezetbarát útszóró só.

A kormány – 346/2008. (XII. 30.) – a fás szárú növények védelméről szóló rendelete alapján, a belterületi közterületen – a közúti forgalom számára igénybe vett terület (úttest) kivételével – a síkosság mentesítésre olyan anyag használható, amely a közterületen vagy annak közvetlen környezetében lévő fás szárú növény egészségét nem veszélyezteti.
A 2010. szeptember 1-én hatályba lépett kormány rendelet értelmében az eddig használt útszóró sót olyan alternatív síkosság mentesítő anyagokkal kell helyettesíteni, amelyek nem károsítják a környezetet.
Ilyen pl. a Zeokál, Zeolit, EIS-Tiger, Murexin Eis Ex.
A környezetbarát útszóró sók nemcsak védik a fás szárú növényeket, de többségük nem okoz  károsodást a kutyák, macskák mancsán, bőrén és nyálkahártyáján sem.
Az összes általunk takarított társasháznál, a rendelet előírása szerint leváltottuk az eddig használt útszóró sót környezetbarát jégmentesítőre, ezzel is védve a környezetünket.
Persze az már más kérdés, hogy a leghatásosabb a hagyományos útszóró só...

2010. december 3., péntek

2010. december 2., csütörtök

Hótakarítás.

Ismét itt a tél.
A tavaly (idén) sokat esett a hó, szinte rekordokat döntött. Megfogadtam, hogy az volt az utolsó tél, amikor havat lapátolok, rengeteg időmet és energiámat elvitte.
Volt olyan, hogy mire végeztem a hó takarítással az utolsó társasházban, kezdhettem előröl az elsőnél, mert egyfolytában szakadt a hó.
Ezért az összes férfi és női takarító kollégámmal egyeztettem, szétosztottam köztük a társasházakat, havazás esetén mennek havat takarítani.
Természetesen ha egyszerre nagy mennyiségű hó fog leesni besegítek én is nekik.
Reménykedünk, hogy valamivel enyhébb lesz az idei tél.