2009. szeptember 18., péntek

Az érem másik oldala.

Feladtam hirdetést, hogy takarítónőt felveszek.
A II. kerületben takarítunk 2 társasházat, és jelenleg Csepelről jár oda takarítani az egyik takarítónőm. Röpke másfél óra oda az út. Viszont nagyon lassan itt a tél, és vele együtt a hóesés. Akkor viszont nincs mese, menni kell, amikor esik a hó, havat takarítani. Én is járok. Viszont Ő a XIV. kerületben is takarít társasházakat, így kicsit nehéz lenne összehangolnia időben a hólapátolást.
Ezért megbeszéltük, hogy a kettő budai társasházba keresek másik takarítónőt. Abban biztos voltam, hogy II. kerületi lakost fogok felvenni. Mint mindig, ismét nem csalódtam a hirdetés dologban.
Még a főiskolán tanultam, hogy az első szűrő a jól megírt hirdetés.
Abban leírtam, hogy kizárólag II. kerületi lakos jelentkezzen - tekintettel arra - hogy időben odaérjen a társasházakhoz, ha leesik a hó, valamint társasház takarításban gyakorlott legyen, illetve érdeklődni H-P – ig: 9 – 16 óráig lehet. Ugyanis, ha ezeket a kéréseimet nem veszi valaki figyelembe, akkor a többi sem fogja érdekelni.
És sajnos a mai világban nincs mese, ha valamelyik takarítócég rosszul dolgozik, azonnal váltanak.
Nos szinte az összes kerületből jelentkeztek, sőt még Dunaújvárosból is. Volt aki megkérdezte, hogy neki mi köze a hólapátoláshoz, ő takarítani megy oda. Volt olyan is, aki mondta, majd Ő megdumálja – szó szerint – a lakókkal, hogy „hánnya” már el valaki a havat, ne neki keljen. A csúcsot az a jelentkező vitte el, aki este 21.14 – kor telefonált, hogy Őt érdekelné a munka. Voltak olyanok is, akik egyszer megcsörgettek, hogy hívjam én vissza.
És ez így ment napokon keresztül. Könyörgöm, hogy lehet így egy állás hirdetéshez viszonyulni?
Értem én, hogy kell a munka, de azért mindennek van határa. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy voltak szép számmal olyanok is, akik nagyon kedvesek voltak, profik voltak, és betartották az alapvető kéréseimet.