2010. október 25., hétfő

Felelősség biztosítás.

Úgy gondolom, hogy amelyik cég szolgáltat, annak érdemes kötni szakmai felelősség biztosítást.
Hiszen bármilyen nem várt esemény történhet, és megnyugtató dolog, hogy a cég mögött áll egy biztosító, amely segítséget nyújt a károk rendezésére.
A takarítás során is történhet baleset, hiszen gondoljatok bele, a társasház lépcsőházában frissen felmosott lépcsőn megcsúszik a nedves burkolaton egy lakó és elesik, megtörtént a baj. Felmerül a kérdés, kinek a felelőssége? A lakónak, aki nem közlekedett körültekintően, vagy a takarítónak, aki előidézte a helyzetet a munkája során.
Veszélyes a téli időszak is, hiszen ha nincs eltakarítva a társasházhoz tartozó járdák és közlekedők a hótól és a jégtől, elég könnyen el lehet esni, amellyel akár hónapokra is betegállományba lehet vonulni egy töréssel. Ilyenkor ki téríti meg a balesetet szenvedő személy kár igényét?
Persze az is előfordulhat, hogy egy nem megfelelően megválasztott tisztítószerrel egy irodában, a takarító kárt okoz a felületen, vagy éppen a takarítás során leesik az asztalról egy berendezés.
Ha egy takarító cégnek van szakmai felelősség biztosítása, komolyabban is veszik a megrendelők, hiszen felmérik azt is ilyenkor, hogy mennyire komoly egy takarító cég.
Én már a kezdetektől kötöttem biztosítást 30 millió forintos érték határig. Szerencsére eddig nem kellett igénybe venni a kár kifizetését, amelyet ezúton is szeretnék megköszönni a takarító kollégáinknak. 
Ezért évi 50 millió forintos érték határig módosítottuk a szerződést a biztosítóval, 1400 Ft. - évi többlet költséggel, mivel  jó partnere vagyunk a biztosítónak.